2011. december 7., szerda

Így spórolj az üzemanyaggal, ha túl drágának találod

2011 november 16. Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag a magyar kutakon. Bruttó 5 forinttal emelte a MOL a benzin, 8 forinttal pedig a gázolaj nagykereskedelmi listaárát. Mindig arról beszélünk, hogy mennyi egy autó fogyasztása. A műszaki lehetőségek adottak, és végesek.  Lehet, hogy soha nem volt még akkora jelentősége annak, hogy okosan használva akár 20-30 százalékkal is csökkenthető járműved fogyasztása.

Ez a bejegyzés rendhagyó, mivel eddig az autód karbantartása, a megfelellő műszaki állapot volt a fókuszban amikor a Cataclean-nel kapvócsolatban bármit is kaptál tőlem. De a húrt a pattanási szintig feszítették az üzemanyag árakkal. (lehet, hogy már sok autósnak Magyarországon el is pattant az a láthatatlan húr és leállította az autóját.) Ha Te nem ebbe a kategóriába tartozol (még), de közel állsz hozzá, akkor érdemes elolvasnod ezt a két részes összefoglalómat, ami nem csak saját tapasztalatot, de sok kedves barátom, Cataclean használó tapasztalatát is tartalmazza.

Mi az amit még tehetsz?

 A gépjárművezetés során több olyan elem van, amelynél kis odafigyeléssel már jelentős eredmények érhetők el. Mi az a „jelentős”? Meg fogsz lepődni, ha még ezeket a technikákat nem próbáltad.

A legfontosabb, hogy mindig kerüljük a felesleges elindulásokat és megállásokat, és minél egyenletesebb tempóban igyekezzünk haladni. Ha van az autóban Tempomat, erre a célra kiválóan használható. Amit egyértelműen kiderült a forgalom ritmusa és felvetted a sebességét, kapcsold be és láss csodát. Ugyanazon az útszakaszon az átlagfogyasztás minimum 15%-al is csökkenhet. A magyarázat az, hogy a lábunk egy topa műszer. Állandóan apró pici (vagy nagy) mozdulatokkal gyorsítja az autót, majd lassítja, majd újra gyorsítja …stb. A Tempomat, mindig csak annyi üzemanyagot küld a motorba, amennyi a sebesség tartásához szükséges és nem többet.

Na akkor induljunk neki

Az álló helyzetből való elindulás mindig a legtöbb energiát emészti fel, ami persze az üzemanyagból csöpög ki. Egyszerű. Ha a fizika tanulmányok még rémlenek, akkor ismerősen csengenek az impulzus, vagy a tapadás, gördülő ellenállás fogalmak. Nem véletlen az, hogy a korai autóépítők kidolgozták a sebességváltót (ami helyesen nyomaték-váltó lenne). Ugyanis az autó lendületbehozatala, vagyis elindítása nagyon sok problémát okozott, mivel az az erő amivel a motor rendelkezett, elegendő volt ahhoz, hogy az szerkezetet mozgásba tartsa, de arra nem, hogy álló helyzetből beindítsa. Ha már a történelmi példánál tartunk, gondolj arra amikor egy szekeret a lovak elindítanak. Megfeszül minden izmuk, beledölnek és végre megmozdul a szekér, utána meg tizen kilómétereket kocognak megállás, de főleg különösebbb erőfeszítés nélkül. A piros lámpa előtti araszolás pont erről szól. Többszörösére növeli a fogyasztást, hiszen egy alkalom helyett három-négyszer is elindul az autó, mielőtt végre mozgásba lendülne.

Megálljunk vagy sem?

A nagy fékezések szintén növelik a fogyasztást.  Ez nem feltétlen egyértelmű, hogy miért, hiszen ilyenkor nem nyomod a gázt. Igaz? Ha belegondolsz abba, hogy az az üzemanyag, ami belement a motorba, egy feladatot lát el. A mozgáshoz szolgáltatja az energiát. A kulcs pedig a mozgás hossza, hiszen nem mindegy, hogy ugyan annyi gázolaj vagy benzin milyen messzire viszi el. Ha nagyokat fékezel az az energia ami a moroban mozgási energiává alakult és viszi az autót - és benne Téged, és lehet, hogy a családodat is -, a fékeken hőenergia formájában pocsékolódik el. Ezért ha igyekszel kellő követési távolságot tartani, hogy legyen időd alkalmazkodni a forgalmi helyzet változásaihoz, akkor nincs szükség erőteljes fékezésekkel melegíteni Panónia légterét, pocsékolni a motorban létrehozott energiát.

Hogyan spórolhatsz üzemanyagot a GPS-el?

Célszerű megtervezni az útvonalat is annak érdekében, hogy elkerüljük a felesleges oda-vissza utakat. Hasznos kellék ehhez a navigációs rendszer - ez a berendezés ma már egyre olcsóbb (a legtöbb okostelefonban is van ilyen program), ráadásul a modern készülékek a dugókat is segítenek elkerülni. Ez a TMC ( Traffic Message Channel, magyarul Forgalomi Üzenő Csatorna, nyers fordításban) segítségével érhető el ami elképesztő különbséget jelenthet az egy hónapban megvásárolt benzin mennyiségében
Ha részletek érdekelnek itt olvashatsz róla többet. http://hu.wikipedia.org/wiki/TMC A lényeg az, hogy ne bíráld felül a GPS-ed útvonaltervét, még ha egy másik úton akar is eljuttatni oda ahova indultál, mint amihez hozzászoktál. A másik, hogy a TMC-vel szerelt GPS-t érdemes mindig használni, még akkor is, ha a kisujjadból rázod ki az útvonalat, hiszen ő sokkal több mindent lát mint Te.

Na és a sebesség…

Országúton és autópályán sem éri meg száguldozni. Ha 100 kilométeres távolságot 140 km/óra helyett 120 km/óra sebességgel teszünk meg, csupán nyolc perccel érünk később célba, viszont megtakarítunk nagyjából 1500 forintot. 
Ha nem csak a pénz számít, hanem a biztonság is akkor lehet, hogy egy érdekes információt osztok meg most veled. Ha hallottál már a periférikus vakságról akkor tudod miről beszélek. Igen ez egy betegség, de kevesen tudják, hogy az autóban ülők különböző szinten de minden alkalommal megtapasztalják. Mi is ez? Amikor az autóban ülve haladunk az úton a látóterünk közepén tartjuk az út közepét, vagyis arra fokuszál a szemünk. Ezért a periférikus látóterünkbe betévedő valamiknek nagyobbnak kell lenniük és jobban ki kell tünniük a környezetből mint a látásunk azon a részén ahová nézünk. Ezért ha pl. 60 km/h sebességnél egy az útra beguruló football labdát még észreveszünk, úgy 120 km/h sebességnél már nem biztos, hogy a labda után szaladó kisfiút észlelhetjük mielőtt a baj megtörténne. A látóterünk szélein a látásunk egyébkét sem éles, de a sebességgel együtt folyamatosan romlik. Ez a periférikus vakság az autóvezetés során. Nagyon fontos, hogy 130-140 km/óra felett hatványozottan nő a balesetveszély, vagyis a kicsit visszafogottabb tempó a kockázatokat is csökkenti.
...


Folyt. köv.

Jövő héten ezt a témát folytatom további apró kis piszkos trükkökkel amit ha használsz több kilométer kevesebb üzemanyagból lesz az eredmény. De addig is ha még nem ismerted a fentiek valamelyikét, próbáld ki! Ha van saját tapasztalatod, vagy javaslatod a témához, írd be a megjegyzés rovatba, had próbálják ki mások is.


Autósbaráti Üdvözlettel:

Katona Mihály

Ui. Ha arra számítottál, hogy leírom ebben a bejegyzésben a Cataclean megrendelés részleteit, akkor nem akarok csalódást okozni. Így rendelhetsz magadnak Cataclean (részletek az előző blog-bejegyzésből):

Hogyan rendelheted meg?

Ha elküldöd 

  • a darabszámot, 
  • a teljes postacímed és 
  • egy telefonszámot 
az alábbi email címre, akkor postával, vagy futárral utánvét megkapod és egy-két napon belül meg is csinálhatod a kezelést az autódon, vagy becsomagolhatod mint egy becses karácsonyi ajándékot.


cataclean.rendeles kukac googlemail.com

(Másold át ezt az email címet, de természetesen a "kukacot" cseréld le. A spamek miatt kell így beírnom ide.)

A tárgymezőbe írd be, hogy „Cataclean rendelés”.


Ha tetszett a cikk kattints a +1 -re. Köszönöm.

2011. november 15., kedd

Cataclean karácsonyra?


Megszegtem a szabályt

Azt mondják, hogy egy blogbejegyzés, egy téma. No, én most megszegtam ezt a szabályt, mert nem egy hanem …két… témát szuszakoltam bele. Miért? Egyszerűen azért, mert mind a kettő anyira fontos és annyira időszerű, hogy nem akarom megtartani magamnak és egy későbbi alkalommal osztani meg Veled…

1., Nem lehet az véletlen, hogy bár a Cataclean már boltban nem kapható és a februári mérgemben ezt meg is írtam ebben a blogban, mégis nem csökken az érdeklődések száma. Napi szinten jönnek kérdések a katalizátor tisztíthatóságával, és a Cataclean motorra gyakorolt hatásával kapcsolatban. Bár már nem ezzel foglalkozom, mégis szivesen válaszolok ezekre a kérdésekre.

Az üzemanyag árak most (2011. november 15.-én) az égben vannak és sejthetően ez nem fog jelentősen az ellenkező irányba mozdulni. Soha nem volt fontosabb, hogy az az üzemanyag amit az autó eléget, azzal hány km-ert tudunk menni. Igaz? 
Ennek az egyik és lehet, hogy a legfontosabb tényezője a motor és kipufogó rendszer állapota és tisztasága. Mivel használtad már a Cataclean-t nem kell bemutatnom, hogy ezzel az anyaggal tudsz, egy olyan átfogó optimális megoldást elérni, amivel az autód paramétereit, ebbe beleértve főként a fogyasztását egy megfelelően alacsony szinten tudod tartani.
A kérdés viszont még mindig él: milyen sűrűn van szükség a tisztításra?
Ahelyett, hogy ismételném önmagam, bemásolom ide Iván kérdésére adott válaszomat.

Szia Iván!

Örülök, hogy írtál.
A kérdésed iszonyúan jó. Ez annyiszor felmerül, hogy nem is hinnéd. Sokszor írtam már erről a témáról, de nem elégszer. 
Alapvetően van egy félreértés ami a kezelést a futott km-ekhez köti. Ez azért téves, mert nagyon nem mindegy, hogy az autó milyen körülmények között futotta azokat a km-eket. Ha pl. csak autópályán, akkor az lehet akár 50 e. km. is, vagy akár több. De ha a 3 km-re lévő boltba járáshoz használjuk, akkor ez lehet 8-10 e. km. A szennyeződések ugyanis elsősorban a hideg-járáskor rakódnak le, és ugye egy több száz km-es út során ez relatív rövid, ahhoz képest, mint amikor a rövid úton be sem melegszik a motor.

Kb. két hónapja egy vadi új Zafirát használtunk. az autó 6,8l/100km-t fogyasztott. Nem érte még el a számláló a 7 ezret, amikor lekezeltem. Utána 6,3 l/100km fogyasztással mentünk tovább. A járása dinamikusabb és nyugodtabb lett. Ez is azt mutatja, hogy akár az új autóknál is jelentkezik a probléma.

Tehát én azt mondom, hogy félévente, de legalább évente egyszer minden képen szükséges egy kezelés.

Biztosan most azt mondod, hogy „OK, de honnan vegyek én Cataclean-t?”

2., Ez a második témám a mai napra és ezzel sikerül megsérteni az "egy blogbejegyzés egy téma" szabályt. 

Jön a Karácsony és soha jobbkor, van egy nagyon jó hírem.

Hozzá tudsz jutni a Cataclean-hez!

Na nem azt mondom, hogy sikerült a magyar jogszabályalkotókat jobb belátásra bírni (sikerült ez már valakinek?), de legális keretek között MOST újra megrendelheted Cataclean-t. Hogy ez meddig lesz így azt nem tudom, tehát ha szükséged van a Cataclean-re akkor figyelmesen olvasd el a következő sorokat. 

Szeretnélek emlékeztetni, hogy nagyon szerencsés vagy! 
Mivel korábban tőlünk rendelted meg a Cataclean-t vagy megadtad az email címedet, ezért tudhatsz erről. 
Azok akik boltban vásárolták meg, azoknak nincs lehetőségük arra, hogy erről első kézből értesüljenek. Tehát használd ki az előnyödet. Akár karácsonyi ajándéknak is nagyon jó!

Sikerült egy régi jó ismerősömmel megszervezni, hogy magánimport útján elérhető legyen az eredeti (sajnos láttam már csak annak tűnő tárgyakat megtévesztően jó hasonlatossággal) Cataclean a régi áron. 7900 FT postaköltséggel együtt. Ez egyenlőre működik, és remélem egy darabig így is marad.


Hogyan rendelheted meg?
!!!!!
Ha elküldöd 

  • a darabszámot, 
  • a teljes postacímed és 
  • egy telefonszámot 
az alábbi email címre, akkor postával, vagy futárral utánvét megkapod és egy-két napon belül meg is csinálhatod a kezelést az autódon, vagy becsomagolhatod mint egy becses karácsonyi ajándékot.


cataclean.rendeles kukac googlemail.com

(Másold át ezt az email címet, de természetesen a "kukacot" cseréld le. A spamek miatt kell így beírnom ide.)

A tárgymezőbe írd be, hogy „Cataclean rendelés”.

Én ezzel a hírrel szeretnék nagyon boldog karácsonyt kívánni.

Autósbaráti üdvözlettel:

Katona Mihály


utír. Itt vannak ezek a gombok a bejegyzés alatt. Biztosan észre vetted őket. Ha örültél ennek a bejegyzésnek, akkor nyugodtan oszd meg email-en, Facebook-on barátaiddal, ismerőseiddel, vagy akár az anyósoddal is úgy, hogy rákattintasz arra ahogyan a megosztást szeretnéd csinálni.. Ha a +1 -re kattintasz, azzal egyszerűen megmutathatod, hogy tetszett. Ez a legegyszerűbb. Köszönöm.

2011. február 15., kedd

Miért nem kapom már meg a megrendelt Catacleant?


Röktön kezdem a rossz hírrel, nem akarom, hogy hosszas fejtegetésen kelljen keresztül rágnod magad mielőtt megtudod mi van a megrendeléseddel.
Hónapokon keresztül folytak az egyeztetések, de sajnos nem jártam sikerrel: Magyarországon egyenlőre nem lesz kapható a Cataclean! Ezért nem tudjuk küldeni a megrendelésedet.

Mi van a háttérben?

Kis hazánk jogszabályai átlépik az országhatárainkat. Az angol gyártó cégtől egy olyan adminisztrációt követelnek meg,  amit senki más az esetükben nem tesz, sem az EU-ban sem a világ azon országaiban ahol a Cataclean forgalmazása folyik.

Ez az adminisztráció rendkívül drága és nagyon bonyolult, folyamatos terheket ró az ugyan csak EU-s gyártó cégre és mind ezt csak a mi kedvünkért kell megtennie. Ha valami bonyolult, akkor abban sok a hibalehetőség is, ami már különböző büntetések kockázatával jár. 
Mivel mi vagyunk az egyetlenek, akiknek ezt meg kell csinálni, így az Angol cég vezetése – teljesen érthető módon - úgy döntött, hogy nem szállítanak többet Magyarországra. Megpróbáltunk mindent megmozgatni, hogy megtaláljuk a legális utat, hogy ne kelljen nélkülöznünk a Cataclean-t, de nem sikerült felfedezni semmilyen számukra is egyszerűen járható utat.

Különböző formában 9 évem van benne a Cataclean magyarországi használatának népszerűsítésében és így több mint 10 éves kapcsolat, barátság fűz össze bennünket a feltalálóval és a gyártó cég igazgatójával. Most elmondom mit mondott nekem az utolsó beszélgetésünkkor:

„Misi, tudod, hogy kedvellek és nagyra becsülöm azt a gigászi küzdelmet, amit a magyar autósok érdekében a Cataclean magyarországi jelenlétéért tettél éveken át. Tudod, hogy amiben tudtam segítettelek, hogy eljusson a termék minden magyar autóshoz, ikit fenyeget a Zöldkűrtya probléma (ö MOT-t mondott) vagy éppen a katalizátor csere óriási költsége, de az, amit most kérsz, azt már sajnos nem éri meg megcsinálni. Túl sok, és túl bonyolult terület, sok büntetési lehetőséggel, amit az országod jogszabájai megkövetelnek a cégemtől.

Ott vagyunk Amerikában, Ausztrámiában, az EU több államában a Brit szigetekről nem is beszélve. Ezek piaca sokszorosa a magyar piacnak. A Cataclean olyan anyag, amire az autósoknak szüksége van a költségeik alacsonyan tartásában, az államoknak pedig a levegő minősége, vagyis a környezet védelme miatt fontos, a befizetett adón kívül . Egyszerűen nekem nem éri meg az a plusz nyűg, amit Magyarország okoz. Nem a magyar eladásokon múlik a cégem forgalma.  Ne haragudj. Ha kedvező irányban változtatják a jogszabályt, akkor térjünk majd erre vissza.”

Bármennyire is fájt ez a beszélgetés, el kellett fogadnom. Kicsik vagyunk és a jogszabájaink arrogánsak. Nem támogatják sem az autósokat, sem a környezetvédelmet sem a kisvállalkozásokat. Ez van. Ezen túl nem akarok belemenni fejtegetésekbe, mert az nem a dolgom.

Mi bánt engem a legjobban?
Az elmúlt 9 év alatt nagyon sok autósnak volt lehetőségem segíteni. Megajándékoztak a bizalmukkal, mert tudták, hogy őszintén segíteni akarok. És most úgy érzem én hagytalak Téged és sok –sok más autóst cserben, bármennyire is nem az én kezemben volt a megoldás kulcsa. Tudom, hogy ez most rosszabb, mintha soha nem hallottál volna a Cataclean adta lehetőségről, hiszen már számítottál rá, hogy nem egy méregdrága félmegoldást kell használnod egy folyamatosan jelentkező problémára (katalizátor csere), hanem egy átfogó, rendszeres időközönként használható eszköz volt a kezedben, amihez bármikor hozzájuthattál. Ha soha nem hallottál volna a Cataclean-ről, lehet, hogy összeszorított foggal, de együtt élnél a probléma Rád rótt következményeivel. Ez az emberi természet, igaz? Ez bánt engem a legjobban.

Mit mondanak mások?
A napokban több barátommal is beszélgettem. Mindegyikőjüktől vigasztalást kaptam. Kérdeztem, hogy ők hogyan mondanák el Neked és a többi megrendelő autósnak, és csak annyit javasoltak, hogy írjam le őszintén, aztán azt már mindenki maga dönti el, hogy hogyan fogadja el az adott helyzetet.

Az elmúlt hónapokban kaptam mindenfélét a fejemre. Neveztek szélhámosnak, meg ki tudja mi mindent vágtak még a fejemhez. Egy percig nem tudtam rájuk haragudni, hiszen csalódás ért mindenkit: számítottak valamire, amit nem kaptak meg. Ezzel mindannyian így vagyunk.
A gyártóval történt minapi beszélgetésig úgy nézett ki, hogy hamarosan újra jöhet a Cataclean a partner céghez, így még a megrendelési lehetőség is sokáig megvolt. Mára ezeket mind levettem az internetről is.

Lehet, hogy az én genetikai hibám, de ez nem azt jelenti, hogy feladtam. Továbbra is figyelem a körülmények változását, keresem a lehetőséget, hogyan juthass hozzá minél hamarabb a Cataclean-hez. Most valami másba kell belekezdenem, de lehet, hogy még visszajövök valamikor, és talán jó híreket fogok hozni.

Maradok továbbra is autósbaráti tisztelettel és üdvözlettel:

Katona Mihály